Idősek védelme Sárrétudvariban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hajdú-Bihar megyében az elmúlt időszakban a Házhoz megyünk program keretében több helyszínen is találkozhattak bűnmegelőzési szakemberekkel az érdeklődők.

A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársai 2018. április 18-án Sárrétudvariban, a Nyugdíjas Klub tagjai részére adtak bűnmegelőzési tanácsokat az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekről, különösen a trükkös csalásokról, lopásokról és a házaló kereskedelemmel együtt járó jogsértésekről.

A trükkös elkövetési módszerek mellett a rendezvényen elsősorban a lakásbetörések megelőzésének lehetőségére helyezték a hangsúlyt a rendőrök és ezzel kapcsoltban számos vagyonvédelmi eszközt ismertettek meg a hallgatósággal.

Az előadók kiemelték az áldozatsegítő szolgáltatások igénybevételének lehetőségeit és feltételeit is arra az esetre, ha valaki a bűncselekmény áldozatává válna.

A rendőröket elkísérte a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályának vezetője is, aki az árubemutatók jelentette veszélyekre hívta fel a figyelmet.

 

A rendőrség a következő vagyonvédelmi óvintézkedések megtételére hívja fel a lakosság figyelmét:

  • Tüzelőanyagot csak megbízható, kipróbált kereskedőtől vásároljon!
  • Piaci-áruházi bevásárlás alkalmával tárcáját belső ruházatában tartsa, ne tegye a bevásárlókosárba!
  • Táskáját gondosan csukja be és karjával átfogva tartsa, hogy illetéktelenek ne tudjanak a tartalmához hozzáférni!
  • Otthonából történő távozáskor a nyílászárók bezártságáról győződjön meg!
  • Idegeneket lehetőség szerint ne engedjen be lakásába, ha ez feltétlenül fontos, hívja át ismerősét, szomszédját! Akik szolgáltatók alkalmazottjaiként jelentkeznek, azonosítsa őket a tőlük elkért megbízólevéllel, vagy szolgálati igazolványukkal!
<< Vissza az előző oldalra