Jelzőrendszeri értekezlet

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai 2018. december 4-én tartottak jelzőrendszeri értekezletet az „unokázós” csalások megelőzése érdekében.

A karácsonyi időszakot is átölelő vagyonvédelmi kampány indult az Érdi Rendőrkapitányság kezdeményezésével, melynek kiemelt témaköre az „unokázós” csalás. Az értekezleten a megelőzési előadók a helyi szociális és egészségügyi területen dolgozó szakemberekkel egyeztettek. 

A trükkös csalás elkövetői az esti, éjszakai órákban érkező telefonhívásokban az időskorúak gyermekének, unokájának adják ki magukat. Általában valamilyen vészhelyzetre (például baleset, fogva tartás) hivatkozva azonnal pénzt, ékszereket, értéktárgyakat kérnek tőlük, amiért ők maguk nem tudnak elmenni, így egy ismerősüket küldik. Jellemző, hogy az elkövetők pszichológiai, érzelmi ráhatást is gyakorolnak, amely még jobban meggyőzi a hívott személyeket a baj súlyosságáról, és azonnali segítségnyújtásra ösztönzi őket.

Az Érdi Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít az időskorúakkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére, az elkövetők beazonosítására, elfogására. A programsorozat célja az idősek a szociális és egészségügyi ellátórendszerek tehermentesítése mellett a nyugdíjas korcsoport ellen irányuló bűncselekmények számának csökkentése.

A szakemberek interaktív beszélgetés keretében vitatták meg a témát és tettek javaslatokat újabb prevenciós és tájékoztató jellegű programokra.

 

<< Vissza az előző oldalra