Kortárs segítő program Vácon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök bűnmegelőzési rendezvényt tartottak az idősek biztonságáért.

Az Országos Rendőr-főkapitányság  "Házhoz megyünk" elnevezésű bűnmegelőzési programjának pest megyei rendezvényére  2017. október 10-én  Vácon, ezúttal  a Baptista Egyház Imaházában került sor.

A programot Latorovszky Gábor r. alezredes, a Váci rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg.

A rendezvény keretében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Váci Rendőrkapitányság munkatársaival közösen időskorú kortársképző programot szervezett, ahol áldozatvédelemmel, internetbiztonsággal kapcsolatos prevenciós előadásokat tartottak. Emellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársa a termékbemutatók veszélyeiről is tájékoztatta a megjelenteket, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársa a trükkös elkövetési módszerekről adott tájékoztatást.

Az érdeklődő szépkorúak a rendőrség munkatársaitól, az AEGON Biztosító képviselőitől, valamint  az együttműködő polgárőröktől kaptak vagyonvédelmi jó tanácsokat.

A programot egy közös prevenciós tudáspróba színesítette, ahol az időskorúak  játékosan mérhették össze tudásukat  bűnmegelőzéshez kapcsolódó témákban  apró ajándékokért, melyeket  a későbbiek során a mindennapokban tudnak majd használni.

"

"

"

"

"

<< Vissza az előző oldalra