Álom vagy rémálom

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém megyei rendőrök a párkapcsolati erőszak és az internetes zaklatás megelőzése érdekében tartottak bűnmegelőzési foglalkozásokat középiskolásoknak.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság komplex bűnmegelőzési projektet indított Út a biztonsághoz címmel, amelyet a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósít meg 2019. június 1. és 2019. november 30. között.

A projektben szerepel immáron második éve a fiatalok körében is fokozott veszélyként jelentkező, a párkapcsolati erőszakról és a biztonságos internethasználatról szóló Álom vagy rémálom című középiskolai kollégiumi program is. Ennek keretében a fiatalok a bűnmegelőzési szakemberek és Kiss Dávid rendező által tartott interaktív beszélgetésen, illetve egy prevenciós film feldolgozásán túl egy olyan, drámapedagógiai elemeket tartalmazó foglalkozás részesei is lehettek, amely során érzelmekre való ráhatással, a beleélést is lehetővé tevő módon sajátíthatják el a bűnmegelőzési ismereteket. A projekt első állomása 2019. október 24-én a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium volt. A program ezt követően még öt további helyszínen, a pápai református kollégiumban, a tapolcai Batsányi János gimnázium kollégiumában, a balatonfűzfői szakközépiskola kollégiumában, a balatonalmádi gimnázium kollégiumában és az ajkai Szent-Györgyi Albert gimnázium kollégiumában valósult meg 2019 novemberében.

A foglalkozásokon az előadók a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából felhívták a figyelmet arra is, hogy ne legyünk közömbösek a környezetünkben élőkkel szemben. Ha közvetlen környezetükben családon belüli erőszakról szereznek tudomást, jelezzék azt a rendőrségnek vagy segélyszolgálatoknak.

A rendőrök óva intették a diákokat, hogy személyes adataikat, illetve visszaélésekre lehetőséget adó fényképeket tegyenek közzé. Hangsúlyozták, hogy az ismeretlen profilokat fenntartásokkal kezeljék, csak azokkal a személyekkel tartsanak kapcsolatot, akiket valóban ismernek. Ezen kívül külön kitértek a közösségi oldalak használatának veszélyeire, a chatelés biztonsági szabályaira, a személyes adatok védelmének fontosságára, valamint az internetes zaklatás lehetséges büntetőjogi következményeire is.

 

<< Vissza az előző oldalra