„Egy nap a biztonságért...”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság társszervek együttműködésével szervezte meg a komplex megelőzési programot a marcaltői iskolában.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság komplex bűnmegelőzési projektet indított Fókuszban a biztonság címmel, amelyet a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósít meg 2018. január 1. és 2019. május 31. között. Ennek keretében a rendőrök az „Egy nap a biztonságért – egy nap az iskolában” elnevezésű programmal a marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvodába látogattak 2019. március 5-én.

Az intézmény közel 100 növendéke a rendőrségi bűnmegelőzésen kívül többek között tűzmegelőzési, természetvédelemi, mentálhigiénés és elsősegélynyújtási témájú előadásokon vehetett részt az alábbi tematika szerint:

  • "Veszély esetén ne veszítsd el a fejed!"                                
  • "Vigyázz a tűzzel!"
  • "Óvd a környezetet és a természetet!"
  • "Ne válj áldozattá, se bűnelkövetővé!”
  • „Közlekedj biztonságosan!”
  • „Segíts a bajban!”
  • „Higiénia-egészség”
  • „Az olcsó néha drágább!”
  • „Tanulj más hibájából!”
  • „Szertelenül, vidáman”

Az alsó tagozatos diákokkal először a biztonságról és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről beszélgettek a szakemberek, majd közlekedésbiztonsági témájú rajzokat készíthettek, melyek közül a legszebbek alkotóit a tanév végén díjazzák. Az udvaron felállított kerékpáros akadálypályán gyakorlati tudásukat is megmutathatták a tanulók. Mindeközben a felső tagozatosok a bűncselekmények fajtáiról és azok következményeiről, a büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartási körülményeiről, valamint a droghasználat veszélyeiről kaptak tájékoztatást.

foglalkozás

 

 

<< Vissza az előző oldalra