„Egy rossz döntés egy életre szólhat”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Re-akció” néven interaktív bűnmegelőzési napot tartottak egy salgótarjáni iskolában.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya, valamint a Budapesti Polgárőr Szervezetek Szövetsége, a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltóság – a társszervekkel együttműködve – 2018. október 25-én interaktív bűnmegelőzési napot szervezett egy salgótarjáni oktatási intézmény fiataljainak.

A ,,Re-akció" elnevezésű projekt célja – több célcsoportot megszólítva és komplex módszerekkel  – a bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismeretek elmélyítésén és a cselekvőképes tudás kialakításán túlmenően, az iskolai erőszak, valamint az egymás közti agresszió visszaszorítása, továbbá a fiatalok által elkövetett bűncselekmények és az áldozattá válás számarányának csökkentése volt, a pályaorientáción és a pozitív attitűd kialakításán túl.

A rendezvény elsődleges célcsoportja a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolájának diákjai voltak, de a pedagógusok számára is hasznos ismeretanyagot adtak át a szakemberek.

A program első részében hasznos prezentációkkal tarkított előadásokon vehettek részt a diákok, melyek több összekapcsolódó bűnmegelőzési témakört öleltek fel. A fiatalok az élménypedagógia eszközeivel tapasztalhatták meg az olyan korcsoportjukat érintő témaköröket, mint az internet veszélyei, a felelős állattartás, a különböző konfliktushelyzetek, a börtönvilág, valamint a vagyonvédelem. Az elsősegélynyújtás és önvédelem témája is a ráhangoló előadásokat gyarapította. A ráhangoló blokk célja az érzékenyítés, a figyelemfókusz, a szociális kompetenciák fejlesztése, valamint a külső helyszínen megvalósított rendezvény megalapozása volt. A különböző helyszínek visszatérő üzenete volt: a döntéseiért mindenki saját maga a felelős!

Az előadásokat és a szakmai bemutatót (melyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tonfa Szakosztálya intézkedéstaktikai, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály Bűnügyi Kutyavezető Alosztálya pedig fegyelmezési bemutatót tartott) követően, a diákok bűnügyi szituációs gyakorlatban vehettek részt. Játékos formában ismerhették meg a döntési helyzeteket megelőző befolyásoló tényezőket, az alkohol, kábítószer, indulat hatásait, a közösség, baráti kör hatására meghozott rossz döntések következményeit, a büntetőeljárás teljes folyamatát (köszönhetően a rendőrség, mentősök, polgárőrök és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint a Balassagyarmati Fegyház és Börtön munkatársainak közreműködésének). Rablás, kábítószer-birtoklás, testi sértés, garázdaság és rongálás, mind hitelesen, kortárs szereplők és közönségből bevont diákok segítségével jelent meg a „színpadon”. A bemutatókat végig folyamatos narráció kísérte, az élményt fokozó zenei aláfestések, valamint hanghatások mellett. A napot egy baleseti szimuláció zárta, mintegy keretet adva a programnak,és életszerűen, hitelesen alátámasztva az elhangzottak: „Egy rossz döntés, egy életre szólhat!”

A szervek közti hatékony együttműködés szemléltetésén túl, érzékeltette a bemutató, hogy a felelőtlen cselekedet, súlyos következményekkel járhat.

A fiatalok a bűnmegelőzési napon hasznos tanácsokat raktározhattak el, melyekre a jövőben immár tudatosan is figyelhetnek.

<< Vissza az előző oldalra