Együtt az emberkereskedelem ellen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya  közös szervezésében nyílt lehetőség a KV társulat és Láthatáron Csoport „Kiállok érted” című színdarabjának bemutatására.

A Budapest XIII. kerületi Láng Művelődési Központ 2019. december 12-én adott helyet a rendezvénynek, ahol a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal együttműködve budapesti gyermekotthonokban élő fiataloknak és nevelőiknek mutathatta be a KV társulat és Láthatáron Csoport a „Kiállok érted” című színdarabot, majd a Névtelen Utak Alapítvány munkatársai segítségével dolgozták fel a színdarabot a résztvevők.

Az előadás és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program elsősorban az emberkereskedelem és prostituálttá válás veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit, és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja egy valós és mesei elemekkel keveredő történeten keresztül.

A történet olyan lányokról szól, akik mélyszegénységben nőnek fel, durva és rideg környezetben ismerkednek a világgal, amelyben kevés szeretet és figyelem jut nekik. A lányok szeretetre és szerelemre vágynak, jólétben szeretnének élni, bármi is az ára.  A darab arra is keresi a választ, hogy milyen sors jut azoknak, akik szegénységbe születnek, akik nevelőotthonokban nőnek fel. Hogyan lehet kitörni a szegénységből, kilépni a szeretetlenségből, hogyan segíthetnek a jólétben élők a társadalom peremén egyensúlyozó fiataloknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője Oláh – Paulon László r. alezredes a megnyitó gondolataiban utalt arra, hogy mennyire fontos időben felismerni a döntéseink következményeit, felelősen választani, hogy „melyik vonatra szállunk”, és meggyőződése, hogy a foglalkozás ebben nyújt segítséget.

<< Vissza az előző oldalra