Járási Egyeztető Fórum Szentendrén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szentendrei Rendőrkapitányság tanácsterme adott otthont a rendezvénynek.

A Szentendrei Rendőrkapitányság tanácstermében a járási gyermekvédelmi jelzőrendszeri konferenciát tartott 2019. november 7-én. Az esemény Dr. Móricz Andrea a Szentendre Járási Hivatal Gyámügyi és Igazságügyi Osztály vezetője és Kovács László r. ezredes, rendőrkapitány közös kezdeményezésére jött létre. A rendezvényre meghívást kapott minden érintett intézmény, akik a gyermekvédelemben jelentős szerepet töltenek be.  A konferenciát Kovács László r. ezredes beszéde után Dr. Varga László Szentendre Járási Hivatal vezetője nyitotta meg. A konferencia interaktívan zajlott, érdekes előadásokat hallhattak a résztvevők és lehetőség nyílott a problémák, ötletek átbeszélésére.

"

"

A konferencia célja a segítségnyújtás már a problémák megjelenése előtt, valamint azok korai stádiumában való észlelése, megállítása. A gyermekek szempontjából természetesen az előbbi a legideálisabb, vagyis az, hogy megvédjék a kicsiket, fiatalokat a káros hatásoktól, élményektől.

"

<< Vissza az előző oldalra