„Kis karácsony, nagy biztonság”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztálya „Kis karácsony, nagy biztonság” címmel vers- és mesemondó pályázatot írt ki, majd a jelentkezőket egy tartalmas délután keretében megajándékozta.

Immár második alkalommal tartotta meg a Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztálya a „Kis karácsony, nagy biztonság” elnevezésű bűnmegelőzési rendezvényét, amelynek idén egy kecskeméti közösségi ház adott otthont 2015. december 16-án.

 

A rendezvényt megelőzően az alosztály vers- és mesemondó pályázatot írt ki az alsó és felső tagozatos diákok részére „Kis karácsony nagy biztonság” címmel, amelyre 25 gyermek jelentkezett. A beérkezett pályamunkák közül az első három helyezett, valamint a különdíjasok jutalomban részesültek, de egyetlen pályázó sem tért haza ajándék nélkül. 

 

Az ünnepélyes díjátadót követően a szakelőadók megvendégelték a diákokat. A délután folyamán a gyerekek nyíltan beszélgethettek az élményeikről, az őket érintő kérdésekről, problémáikról, illetve azok megoldási lehetőségeiről. A bűnmegelőzési szakemberek a tanulókat interaktív, játékos feladatokkal is meglepték, amelynek köszönhetően egy izgalmas, színes programokkal teli, hasznos és tartalmas délutánt zárhattak a résztvevők.

<< Vissza az előző oldalra