Kisdiákok látogattak a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyerekek interaktív baleset- és bűnmegelőzési eladásokon vehettek részt és lehetőségük nyílt közvetlenül megismerkedni az egyenruhásokkal.

A Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola 3. osztályos tanulói 2016. május 19-én délelőtt a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra látogattak. A program keretében a gyerekek megismerkedhettek az egyenruhás állománnyal, a rendőri munkával és lehetőségük nyílt személyesen is beszélgetni a rendőrökkel. A legnagyobb sikert az egyenruhások szolgálati felszerelésének és járműveiknek bemutatása aratott.

 A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai baleset- és bűnmegelőzési előadásokat tartottak az érdeklődő gyerekeknek. Hegedűs Richárd r. zászlós a közlekedési szabályokról, Farkasné Wodring Zsuzsanna c.r. őrnagy a nyár veszélyeiről beszélgetett a diákokkal.

A színes, interaktív előadások után körbevezették a tanulókat a rendőrkapitányság épületében.  

 

A program nagy sikert aratott a kisdiákok körében. Búcsúzáskor többen is jelezték, hogy biztosan a rendőri hatást választják.  

<< Vissza az előző oldalra