„Krúdy-napok” a biztonság jegyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Siófoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadói 2017. október 27-én a Krúdy Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskolában tartottak előadást.

A korábbi évek gyakorlata során kialakított baleset- és bűnmegelőzési előadások, bemutatók mellett idén egy új szemléletű, a fiatal korosztályt jobban elérni képes és ezáltal nagyobb hatást is gyakorló, interaktív és internet-alapú alkalmazást is felhasználtak az előadók. Az alkalmazás lényege, hogy a diákok saját mobiltelefonjaikon keresztül válaszolhatták meg az összeállított, baleset- és bűnmegelőzési témájú kérdéseket, ami szintén hozzájárult az egyébként is népszerű előadás sikeréhez. Ezen egyedülálló megoldásnak köszönhetően a szakemberek még inkább fel tudták hívni a fiatalok figyelmét az őket érintő bűncselekmények veszélyeire, kiemelten az internet és a közösségi oldalak felelősségteljes használatára, valamint az olyan bűnmegelőzési jellegű kérdésekre, amelyek a diákokat leginkább foglalkoztatták.

 

 

Felhívták a diákok figyelmét, hogy a közösségi oldalakon és ezáltal a világhálón megosztott tartalmak és képek bárki számára hozzáférhetővé válnak, ezért legyenek körültekintőek, valamint a chat programokat is használva óvatosságra intettek, elmondták, hogy idegenekkel semmiképp se ilyen csatornákon keresztül lépjenek kapcsolatba.

Az internet biztonságos használatát illetően a bűnmegelőzési szakemberek az alábbi hasznos tanácsokat ajánlják:

  • „Erős” jelszavak használata

Ezt az alapvető szabályt nem pusztán a közösségi média, hanem minden online felületre csatlakozásnál érdemes betartani. A kis- és nagybetűket, speciális karaktereket, számokat is tartalmazó hosszú jelszavak nagyobb védettséget nyújtanak, azonban ezek használata sem javasolt több helyen. Az interneten elérhetők, választhatók jelszókezelő programok vagy jelmondatok is.

 

  • Adatvédelmi beállítások ellenőrzése

Egy új profil létrehozása során a legfontosabb a személyes adatokkal kapcsolatos beállítások biztonsága. Javasolt ellenőrizni, hogy a bejegyzéseket csak azok a személyek, csoportok lássák, akiknek szánták a tartalmat. A profilok részletes adataiba idegenek számára nem javasolt betekintést engedni, így az online bűnözők sem tudják felhasználni az adatokat a jelszavak kitalálásához, vagy ami még rosszabb, a személyazonosság duplikálásához, „ellopásához”. Ellenőrizzék rendszeresen a beállításokat, mivel a szolgáltatók időnként megváltoztathatják azokat.

 

  • Gondolják át kétszer is, hogy mit tesznek közzé

Amennyiben illetéktelenek ártó szándékkal jutnak adatokhoz, annak ellenére is kikerülhet az internetre egy képernyőfelvétel egy-egy profilról, hozzászólásról, üzenetváltásról, ha az adatok kezelése biztonságos és helyesek a beállítások. Ezért érdemes alaposan átgondolni, hogy mit és hogyan teszünk közzé a közösségi felületeken. Egy vélemény, üzenet, kép vagy videó – ha egyszer a világhálóra került – az később nem, vagy nehezen vonható vissza.

 

  • Legyenek kétkedők, sok a netes átverés

Általános szabály, hogy ami túl jó, hogy igaz legyen, az általában átverés. Így ha valaki új autót, számítógépet, vagy okostelefont ajánl valamilyen személyes adatért - születési hely, idő, személyi igazolvány száma - cserébe, az szinte biztosan csapda. Ezeket az adatokat ne adják ki, illetve mielőtt másra bízzák, győződjenek meg az ajánlat vagy a személy hitelességéről.

 

  • Kerüljék a neten az idegeneket!

Egy csinos hölgy vagy úr üzenetet küldött valamelyik közösségi felületen? Ha nem ismerik az illetőt, nem találkoztak még vele, legyenek nagyon óvatosak. A kibertérben sok a rejtőzködő, illetve a hamis személyazonossággal rendelkező egyén, akik másokat manipulálnak, és olyan dolgokra veszik rá a felhasználókat, melyeket higgadt gondolkodás után nem tennének meg. Ha biztonságban szeretnének lenni, akkor csak olyan embereknek engedélyezzék, hogy kapcsolatba léphessenek Önökkel, akiket személyesen is ismernek.

 

  • Frissítsék rendszeresen szoftvereiket és ügyeljenek eszközeik biztonságára!

 

<< Vissza az előző oldalra