Prevenció az áldozattá válás elkerülése érdekében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ifjúkori bűnözésről és az áldozattá válás megelőzéséről tartott tájékoztatót a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevencióval foglalkozó szakembere.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa tartott bűnmegelőzési előadásokat 2017. november 29-én egy győri gimnázium 9. évfolyamának tanulói részére. A tájékoztatókon a diákok a fiatalkorú bűnözés és áldozattá válás megelőzésével, a kábítószer- és az alkoholfogyasztás veszélyeivel kapcsolatos ismeretekről jutottak érdekes információkhoz. Az interaktív előadásokon a diákoknak lehetőségük volt feltenni kérdéseiket, továbbá elmondhatták a témával kapcsolatos tapasztalataikat is.

A tájékoztatókon többek között az alábbi tanácsok hangzottak el:

  • Szórakozás közben se hagyják őrizetlenül értékeiket, telefonjukat, kabátjukat, táskájukat!
  • Szórakozóhelyeken ügyeljenek arra, hogy a kikért italokat ne hagyják felügyelet nélkül!
  • Mindig figyeljenek egymásra, ne hagyják magára azt, akivel együtt érkeztek szórakozni!
  • Ne fogadjanak el olyan ételt és italt, amit nem előttük bontottak ki.
  • Hazafelé menet mindig a már ismert, kivilágított, biztonságos útvonalakon közlekedjenek!

1

<< Vissza az előző oldalra