Rendőrök az iskolában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Sárszentmiklósi Általános Iskolában tartottak bűn-és baleset-megelőzési előadásokat a Sárbogárdi Rendőrkapitányság munkatársai.

Sebestyén-Kövér Beáta rendőr főtörzsőrmester, továbbá Szadai Norbert rendőr őrmester, a nevelési-oktatási intézmény iskolarendőre 2023. január 23-án 7. osztályos tanulókkal beszélgettek a korosztályra leselkedő jellemző veszélyekről, valamint azok elkerülésének lehetőségeiről. Az interaktív foglalkozáson a rendőrség szakemberei felhívták a fiatalok figyelmét a vagyonvédelemre, saját és társaik értékeinek biztonságára, továbbá szót ejtettek a közlekedés biztonságát veszélyeztető vagy sértő magatartási formákról. A tájékoztató során az egyenruhások kiemelten fontosnak tartották felhívni a tanulók figyelmét a hazai illegális piacon is megjelent, új típusú eldobható elektronikus cigaretta, az úgynevezett Elf bar használatának veszélyeire. Mint mondták, a termék pontos összetevői ismeretlenek, ellenőrizetlenek, egészségügyi hatósági bevizsgálásukra azok forgalmazási tilalma miatt nem került sor. Veszélyessége éppen abban áll, hogy nagyon kevés a hiteles információ a termék összetevőit illetően, és hogy a belélegzett, különböző kémiai folyamatok során keletkező párának melyek az élettani hatásai. Még a legkisebb, 800 szívásra elegendő töltéssel rendelkező termék nikotintartalma is 3-4 doboz hagyományos cigarettának felel meg, ezért a használata könnyen nikotin túladagoláshoz vezethet. 

 

123

 

<< Vissza az előző oldalra