Vetélkedő a téli időjárás veszélyeiről

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mosonmagyaróvári iskolában beszélgettek a rendőrök alsó tagozatos diákokkal a téli szabadidős tevékenységek, többek között a jégen tartózkodás szabályairól.

A „Tél veszélyei! A jégen való tartózkodás szabályai” címmel tartott csoportos vetélkedőt Pingicer Zsuzsanna rendőr őrnagy a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály kiemelt főelőadója, a helyi Bolyai János Általános Iskola 3. osztályos tanulói részére 2020. január 9-én délelőtt. A vetélkedőn öt feladatban mérhették össze tudásukat a gyerekek, amelynek során az ügyességük mellett, a magyar nyelvi órákon tanultakat is felhasználhatták. A program célja az volt, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a szabadban történő szabadidő hasznos eltöltése során előforduló veszélyhelyzetekre.

Mind a gyermekeket, mind a felnőtteket vonzza a befagyott víz, azonban ez baleseti kockázatokat is rejthet magában. A felelőtlen magatartással és a jég tulajdonságainak ismerete hiányában hamar bekövetkezhetnek jégbeszakadások. A rendőrség fontosnak tartja, hogy az ilyen jellegű balesetek megelőzését, ezért kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

·         Általános érvényű az a szabály, hogy a szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, ahol ezt megengedő tábla jelzi.

·         A jég akkor biztonságos, ha már megfelelő szilárdságú, eléri a 10 centimétert, nem olvad, illetve nem mozog.

·         A jég színe tájékoztat: csak a tiszta fehér jég biztonságos. Ha a jég színe váltakozó, illetve a jégben sötétebb foltokat vagy apró buborékokat látunk, akkor a terület nem biztonságos.

·         Olvadáskor a jégtakaró teherbíró képessége erősen csökken!

·         A jégen egyenletesen haladjunk, az esések fokozzák a jég beszakadásának lehetőségét.

·         Jégen történő haladáskor síbottal, vagy bottal állandóan ellenőrizzük az előttünk lévő jég épségét és szilárdságát!

·         A biztonság kedvéért legalább másodmagunkkal menjünk a jégre.

Tilos a szabad vizek jegén tartózkodni az alábbi esetekben:

-          éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,

-          járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,

-          kikötők és veszteglőhelyek területén,

-          folyókon és azok mellékágain.

 

A már kialakult veszélyhelyzet esetén teendő intézkedések, jó tanácsok:

·         Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hall, azonnal feküdjön minél nagyobb testfelülettel a jégre és próbálja meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva lassan elérni!

·         Beszakadás esetén azonnal tárja szét karjait. Minden lehetséges módon próbálja meg elkerülni, hogy becsússzon a jégfelület alá!

·         Fontos, hogyha partot értünk, azonnal menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg, testünket töröljük szárazra, igyunk forró, meleg italt! Kávé és alkohol fogyasztása tilos!

1

 

<< Vissza az előző oldalra