Videójáték Zsolti és Sirius az Útjelzőben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ifjúságvédelmi programsorozat szekszárdi állomásán közel 400-an vettek részt.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai által megálmodott „Útjelző – Reflektorfényben az ifjúságvédelem” elnevezésű programsorozat harmadik előadását Szekszárdon tartották 2019. március 12-én 11 órától. A rendezvény helyszíne a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ Agóra Terme volt, ahol telt ház – közel 400 diák, tanár és meghívott vendég – fogadta az előadókat.

kép

 

Az ifjúságvédelmi programsorozat valamennyi állomásán a fiatalokat leginkább érintő problémákat – az útkeresés, az iskolai zaklatás, a szerfogyasztás, a prostitúció, valamint az internet veszélyei – dolgozták fel. Az egyes témákat kisfilmeken vezették fel, majd a színpadon a HolaZalán együttes élőben eljátszott dalaival hangoltak a beszélgetésre.

kép
Képen a HolaZalán zenekar

A témák feldolgozásban Orsós Zoltán rendőr őrnagy bűnmegelőzési előadó, két Youtube videós – Videójáték Zsolti és Sirius – és egy moderátor segített a közönségnek.

kép
A képen balról jobbra Orsós Zoltán rendőr őrnagy, Sirius, Videójáték Zsolti és a Gamer magazin főszerkesztője

A diákok a rendezvény végén az őket leginkább érintő kérdéseket tehették fel, amiért informatikai témájú magazinokat kaptak ajándékba.

A következő Útjelző előadást Bonyhádon tartják 2019. március 13-án. 

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közös projektjének támogatója a Belügyminisztérium, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács.

<< Vissza az előző oldalra