Biztonságos internet napja Tolnában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Police Cafe rendezvényre hívta együttműködő partnereit a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegezőzési Alosztálya.

A Biztonságos Internet Nap alkalmából, 2024. február 6-án Szekszárdon rendezték meg a „kiberbiztonsági police café”, melyre a vármegyei bűnmegelőzés szereplői kaptak meghívást.

A program célja, hogy a szakemberek a kiberbiztonság témakörét mélységeiben feldolgozzák annak érdekében, hogy az internet veszélyeivel szemben minél hatékonyabban felléphessenek. A fő cél a lakosság digitális tudatosságának, önvédelmi képességének kialakítása, fejlesztése. A házigazdák a hivatalos megnyitót követően interaktív gondolkodásra hívták a résztvevőket. Négy munkacsoportban, különböző, témafelelősök által moderált – az internetes biztonsággal kapcsolatos – témáról beszélgettek a szociális, tudományos és állami szegmens, valamint a sajtó képviselői. Az együttműködés és párbeszéd jegyében a szakterületen dolgozó kollégák is megosztották tapasztalataikat a meghívott vendégekkel.

Huszti Gábor r. alezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője summázta az elhangzottakat és kihirdette, hogy egy külön email cím áll rendelkezésre – kiberkapcsolat@tolna.police.hu – melyen bárki kérdéseket tehet fel, tanácsot kérhet, ha gyanús üzenetet kap. A cél a megelőzés, ezért még KATTINTÁS előtt célszerű tanácsot kérni, hogy minél kevesebben váljanak áldozattá.

<< Vissza az előző oldalra