BikeSafe regisztráció Dunaújvárosban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűnmegelőzési szakemberek kerékpár-regisztrációval várták az érdeklődőket.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai BikeSafe regisztrációval várták a kerékpár tulajdonosokat 2020. július 29-én és július 30-án 9 óra és 15 óra között a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság parkolójában. A két nap alatt több mint 30 kerékpárt vettek nyilvántartásba a rendőrség munkatársai.

A regisztráció alkalmával a bicikliket egy „BIKESAFE Regisztrált kerékpár” feliratú matricával látják el, majd egy fotót, és minden szükséges információt rögzítenek a kerékpárról, ami egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerül. A kerékpárok nyilvántartásba vétele lehetővé teszi, hogy lopás esetén a bicikli mielőbb visszakerüljön tulajdonosához.

A régóta sikeres vagyonvédelmi program célja, hogy az állampolgárok számára lehetőséget biztosítson értékeik megóvására. A kerékpárok azonban csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosaik is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azokat megszerezni.

 

Kérjük, hogy fogadják meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság alábbi tanácsait:

 

  • Mindig legyen lezárva a bicikli, még akkor is, ha csak néhány pillanatra hagyja magára a járművét!
  • A kerékpáron - ha lehetőség van rá - ne hagyjon értékeket, mert azokat könnyűszerrel megszerezhetik a tolvajok!
  • Mindig olyan zárat és hozzá tartozó láncot, hevedert válasszon, amely magas biztonsági szintű!
  • Ha megfelelő a védelem és helyesen, több ponton is rögzít a lakat, akkor is törekedni kell arra, hogy jól látható, forgalmas helyen hagyja a kerékpárt!
  • Amennyiben minden elővigyázatosság ellenére ellopják a kerékpárját, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón!
<< Vissza az előző oldalra