Bűnmegelőzés a Katonadombon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dunakeszi Feszt adott otthont a „Házhoz megyünk” programnak 2018. szeptember 14-én és 15-én.

Dunakeszin, a Katonadombon megtartott Dunakeszi Feszt adott otthont a Dunakeszi Rendőrkapitányság bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberei által szervezetett prevenciós programnak, ahol az érdeklődők széleskörű felvilágosítást kaptak a vagyonvédelem különböző lehetőségeit illetően, és tesztlapok kitöltésével bővíthették tudásukat.

A program iránt érdeklődők különböző vagyonvédelmi eszközöket (elektromos ajtóék, személyi riasztó, nyílászáró riasztó) kaptak ajándékba a rendőröktől.

"

A gyerekek játékos formában ismerkedtek a bűnmegelőzéssel, színezhettek illetve lehetőségük nyílt, hogy a bűnügyi technikus ujjnyomatot vegyen tőlük. A technikus felvilágosítást adott a felnőttek részére, hogy esetleges betörés sértettjeként miként óvják meg a helyszíni nyomokat, illetve, hogy a nyomok rögzítésének milyen jelentősége van a nyomozás során. 

A rendezvényre a helyiek közül sokan kerékpárral látogattak el, részükre a Bike Safe programban való regisztráció és részvétel nyújtott alternatívát a vagyonvédelem terén.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi bűnmegelőzési tanácsokat adja: 

•          Ne tartson lakásában a szükségesnél nagyobb összegű készpénzt, drága ékszereket. Amennyiben mégis otthonában tárolja, úgy válasszon MABISZ által elfogadott, rögzített biztonsági széfet, illetve értéktárolót.

•          Szereltessen fel biztonsági zárat, riasztót, illetve kamerát értékeinek védelme érdekében!

•          A mozgásérzékelős lámpák felszerelésével sötétedés után is biztosítható a magánterületek átláthatósága.

•          Vagyontárgyairól készítsen házi leltárt, fényképeket!

•          Regisztrálja kerékpárját a BIKESAFE programban, ahol a rendőrség adatbázisába rögzítik a jármű adatait! 

<< Vissza az előző oldalra