Családi nap Előszálláson

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunaújvárosi rendőrök is képviseltették magukat a rendezvényen.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei 2019. május 1-jén megrendezett családi napon érdekes és színes programokkal várták a rendezvényre kilátogatókat Előszálláson. Az egyenruhások vagyonvédelmi kiadványokkal és hasznos prevenciós tanácsokkal látták el az érdeklődőket, akiknek a nap folyamán lehetőségük nyílt kipróbálni az úgynevezett „drogszemüveget”, vagyis a bódult állapotot imitáló eszközt, KRESZ tesztet tölthettek ki, valamint kockakirakó játékban bizonyíthatták a közlekedés szabályaiban való jártasságukat.  A látványos programok során a megjelentek megtekinthették a rendőrségi szolgálati kutyás bemutatót, továbbá a kerékpárral érkező érdeklődőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy regisztráltassák kétkerekű járműveiket a BikeSafe országos adatbázisba. Ennek lényege, hogy a regisztráció alkalmával minden, a kerékpárra vonatkozó adat rögzítésre kerül, amely egy esetleges későbbi kerékpárlopás esetén megkönnyíti és elősegíti, hogy a kétkerekű mihamarabb visszakerüljön a jogos tulajdonosához.

 

 

<< Vissza az előző oldalra