„Házhoz megyünk!” Szerencsen is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében folytatja országos kampánysorozatát „Házhoz megyünk!” címmel, amely program Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Szerencsen is elindult.

 

A kezdeményezés szerencsi etapját Keresztesi János r. alezredes a Szerencsi Rendőrkapitányság vezetője indította útjára 2016. szeptember 1-jén a helyi Tesco Áruházban a program támogatóival – Szerencs város képviseletében - Sipos Attilával, Kardos Gyöngyivel, az AEGON Általános Biztosító Zrt. képviselőjével, Szűcs Tiborral a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara alelnökével és Csóra Györggyel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnökével.

A megnyitón jelen volt még Dudás Péter r. alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője és rendezvénynek helyszínt biztosító áruház igazgatója Bara Zsuzsa.

A program elsődleges célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A rendőrök Szerencsen, majd a későbbiekben Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen információs pontokat állítanak fel. Egy-egy településen minden hónap egy-egy hét csütörtöki és pénteki napján látják el tanácsokkal a szakemberek az érdeklődőket. Ezeken a helyszíneken előadások, filmek, tanácsadások segítik a témajártasság megszerzését, emellett az érdeklődők megismerhetik a különféle vagyonvédelmi eszközöket, azok működését.

A megnyitó után a bike-safe program keretén belül lehetőség nyílt az érdeklődök számára, hogy kerékpárjukat rendőrségi nyilvántartásba vetessék, amely fokozza a vagyonbiztonságot és amely lehetőségre nagy volt az érdeklődés.

A rendezvénysorozat részét képezi egy internetes kvíz játék, amelyet követően a programot 2016. év végén egy országos vagyonvédelmi vetélkedő zárja, amelyen a csapatok településenként vagy városrészenként, az alábbi összetételben vehetnek részt: 1 fő nagyszülő, 1 fő szülő, 1 fő általános iskola felső tagozatos gyermek.

<< Vissza az előző oldalra