Házhoz mentünk Igalban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Továbbra is népszerű a vagyonvédelmi program.

A lakosság vagyonbiztonsága érdekében a rendőrség 2015 szeptemberében országos kampánysorozatot indított. A kezdeményezés az állampolgárok bűnmegelőzési felvilágosításával segít a vagyon elleni bűncselekmények számának visszaszorításában és támogatja az állampolgárok önvédelmi készségeinek fejlesztését.

A „Házhoz megyünk!” program keretében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2019. május 31-én kerékpár-regisztárcióval is várta az igali fürdőbe látogatókat. A régóta sikeres vagyonvédelmi program célja, hogy az állampolgárok számára lehetőséget biztosítson értékeinek megóvására. A regisztrációkor egy fotóval együtt minden információ rögzítésre kerül a kerékpárról, ami egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerül. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok, és így azok nagyobb valószínűséggel visszakerülhetnek jogos tulajdonosaihoz. A kétkerekűeket egy BIKESAFE Regisztrált kerékpár feliratú matricával látták el.

 

 

A biciklik azonban csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azokat megszerezni.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a témával kapcsolatban ezért az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet:

  • Mindig zárja le a kerékpárt, lehetőleg megfelelő minőségű lakattal!
  • Mindig valamilyen biztosan rögzített tárgyhoz – biciklitároló, lámpaoszlop, pózna – rögzítse!
  • Forgalmas, jól látható, lehetőleg térfigyelő kamerákkal megfigyelt helyen hagyja biciklijét – ne eldugott kis utcában, kapualjban!
<< Vissza az előző oldalra