Népszerű a „Bike Safe” program Marcaliban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egymást követő két hétvégén is regisztráltathatták a marcaliak kerékpárjaikat a „Bike Safe” elnevezésű országos vagyonvédelmi programba.

A múlt hétvégén első körben a három napos Pünkösdi Bringatúra résztvevői regisztrálhatták kerékpárjaikat, de akiknek az indulásig ez nem sikerült, azok 2018. május 26-án a „VIII. Két keréken a város” elnevezésű rendezvényen is megtehették. Ennek köszönhetően újabb 33 kerékpárt dokumentáltak a szakemberek a vagyonvédelmi programban.

A „Bike Safe” regisztráció során a rendőrök a bicikli minden adatát rögzítik egy adatlapon – szín, típus, gyártó, gyártási szám, jellegzetességek –, majd fényképfelvételeket is készítenek, és ezt követően a kétkerekűeket egy „Regisztrált kerékpár” feliratú matricával látják el.

A kerékpárok azonban csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azokat megszerezni, ezért fogadják meg a bűnmegelőzési szakemberek tanácsait:

  • Mindig zárja le a kerékpárt, lehetőleg megfelelő minőségű lakattal!
  • Mindig valamilyen biztosan rögzített tárgyhoz – biciklitároló, lámpaoszlop, pózna – rögzítse!
  • Forgalmas, jól látható, lehetőleg térfigyelő kamerákkal megfigyelt helyen hagyja biciklijét – ne eldugott kis utcában, kapualjban!

Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es, vagy 107-es segélyhívó számok valamelyikén.

<< Vissza az előző oldalra