Tájékoztató a gyülekezési határozatokról

A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény (a továbbiakban: Gytv.) 2018. október 1-én lép hatályba. Jelentős újítása a Gytv-nek, hogy a 7. § (4), és a 15. § (1) bekezdése előírja a gyülekezési hatóság részére, hogy a 13. § (1) bekezdése és 14. §-a szerinti tiltó, valamint a 11. § (4) és 13. § (5) bekezdése alapján hozott határozatait közhírré tegye. A szervezővel történő közlésnek meg kell előznie a közhírré tételt, kivéve, ha a szervező a határozatot nem veszi át, vagy abban nem működik együtt. A közzétételre a rendőrség honlapja, a www.police.hu került meghatározásra.

Az oldal létrehozásának nem csak a jogszabályoknak történő megfelelés volt a célja, hanem a gyűlésen résztvevők minél szélesebb körben történő tájékoztatása is, hiszen a szabályok megszegése szabálysértési vagy büntetőeljárást vonhat maga után. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.), 217/C. § Aki megtiltott gyűlést szervez, vagy azon való részvételre a gyülekezési jogról szóló törvény szerint felhív, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (továbbiakban: Szabs.tv.) 189. § (3a) a) pontja alapján „aki a gyülekezési hatóság által megtiltott rendezvényen megjelenik szabálysértést követ el”

A weboldalon a keresett rendezvény helyszíne és időpontja alapján lehet megtekinteni a határozatokat. A rendőrség ezen a felületen biztosítja, hogy a határozatok sorsát nyomon követhetik a gyűlésen részt venni szándékozók. A Gytv. 15. § (2) bekezdése biztosítja a határozatok közvetlen bírósági felülvizsgálatának lehetőségét, amelynek folyamatát a határozat mellett jelezzük (felülvizsgálat alatt, megváltoztatva, hatályon kívül helyezve). A keresetet a jogi képviselőnek a meghatalmazással együtt a határozat közlésétől számított három napon belül a gyülekezési hatóságnál kell előterjesztenie. A gyülekezési hatóság részére szintén három nap van a védirat elkészítésére és a bírósághoz történő továbbításra. Az elektronikus ügyintézés keretében a jogorvoslati nyilatkozatot a www.police.hu weboldalon az elektronikus ügyintézés/Közrendvédelmi szakterület/Rendezvénnyel kapcsolatos ügyintézés, bejelentés menüpont alatt feltöltött ÁNYK (RK-0102/D) űrlapon kell benyújtani, amelyhez a kitöltő programot a https://ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/adonyomtatvany.html útvonalon érheti el.

A bíróság a kérelem beérkezésétől számított három napon belül nem peres eljárásban dönt.

A bíróság határozatának a rendelkező részét szintén tartalmazza a közhírré tett határozat linkje.

A közhírré tett határozatok a gyűlés bejelentésben meghatározott befejezési időpontját követő tizenötödik nap elteltével archiválásra kerülnek. Az archivált dokumentumok mindenki számára elérhetők.

Jogszabályok:

 

- A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény

- A belügyminiszter 26/2018. (IX. 27.) BM rendelete a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésre irányuló bejelentés elintézésének és a gyűlés biztosításával kapcsolatos rendőrségi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól

A Kormány 173/2018. (IX. 26.) Korm. rendelete a gyülekezési jog gyakorlásával összefüggő kötelezettségek megszegése esetén kiszabható közigazgatási bírság megállapításának és megfizetése módjának részletes szabályairól

 

 

Cím: 1139 Budapest, Teve u. 4-6., 1903 Bp., Pf. 314/15

Telefon: (06 1) 443-5553, 33-500; fax: (06 1) 443-5527, 33-362

E-mail: rendfoig@orfk.police.hu