Békés megyei rendezvényeken toboroznak a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Júliusban és augusztusban négy fesztiválon is várják a határvadász hivatás iránt érdeklődőket a rendőrök.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság folyamatosan várja a határvadász képzés iránt érdeklődők jelentkezését. A rendőrség munkatársai júliusban és augusztusban négy fesztiválon működtetnek majd információs pontot. Nagybánhegyesen 2017. július 29-én, Gyulán 2017. július 30-án érdeklődhetnek a rendezvényekre ellátogatók a jelentkezési feltételekről és a hivatásos szolgálatról. Ezután, 2017. augusztus 5-én, Szeghalmon, illetve 2017. augusztus 6-án, Medgyesegyházán tartanak egy-egy fesztivált, ahol a rendőrök szintén információkkal, jelentkezési egységcsomaggal várják a leendő határvadászokat.

Emellett 2017. augusztus 1-jén és 2-án 11 órától 14 óráig, valamint 2017. augusztus 3-án 15 óra és 18 óra között Békéscsabán, a Csaba Centerben is lehet érdeklődni.

Telefonon, a 66/ 523-700-as telefonszámon a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata ad felvilágosítást. A rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken is fogadják a jelentkezőket.  A rendőrség honlapján továbbra is megtalálható minden fontos információ a képzésről és a jelentkezés feltételeiről, illetve működik a rendőrség hivatalos Facebook oldala is, ahol szintén feltehetik kérdéseiket az érdeklődők.

<< Vissza az előző oldalra