Munkába álltak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A képzés VI. ütemében végzett határvadászok kezdték meg szolgálatukat.

A Készenléti Rendőrség állományának 3000 fővel történő bővítéséről hozott kormánydöntés nyomán a rendőrség 2016. augusztus 24-én indította el határvadász-toborzó kampányát. A VI. ütemben folytatott képzés befejezését követően 2018. január 2-án 111 fő lépett szolgálatba a Készenléti Rendőrségnél, ahol járőrvezető irányítása mellett őr-járőrtársi feladatokat hajtanak majd végre.

A most szolgálatba lépő határvadászokon túl további 214 fő folytatja jelenleg is tanulmányait. A gyakorlatorientált képzés során a tanulók az általános rendőri tananyagon felül speciális határrendészeti ismereteket is elsajátítanak.

A folyamatban lévő érvényes pályázatok száma: 282.

A Készenléti Rendőrség 3000 fős létszámfejlesztése keretében állományba vett és áthelyezett létszám így összesen 2743 fő, amellyel a létszámkeret feltöltöttségi mutatója 91,4%.

A határvadászok, mint az országos hatáskörrel bíró Készenléti Rendőrség tagjai a jövőben ott teljesítenek szolgálatot, ahol a leginkább indokolt, hogy jelenlétükkel a lakosság közbiztonságérzetét fenntartsák, Magyarország közrendjét, határvédelmét biztosítsák.  Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök járőrvezető, járőrparancsnok irányítása mellett elsősorban őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre.

A rendőrség továbbra is várja a hivatás iránt érdeklődők jelentkezését a határvadász-képzésekre.

<< Vissza az előző oldalra