1 este 2 ház

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Óvatos volt a betörő Tiszaburán. Lekapcsolta a villanyóra reléit, letörte a térfigyelő kamerát, de mégsem sikerült elmenekülnie. A rendőrök már várták.

A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség kísérlet és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Miklós tiszaburai lakos ellen. A 20 éves férfi 2019. február 24-én 4 óra után a kerítésen keresztül bemászott egy tiszaburai ingatlanra, majd befeszítette a nyári konyha ajtaját, ahol értékek után kutatott. Ezt követően a főépület bejárati ajtaját kezdte feszegetni, amikor a zajra felébredő sértett bentről felkapcsolta a teraszon lévő világítást. A férfi ekkor lekapcsolta a külső villanyóra reléit, a kihelyezett kamerát letörte, majd az udvar hátsó részén zsákmány nélkül távozott. Nem jutott messzire, mivel az időközben értesített rendőrök a kerítés túloldalán már várták.

A tiszaburai lakosnak nem ez volt az első bűncselekménye aznap éjjel. Ezt megelőzően szintén Tiszaburán a nyitott ajtón keresztül bement egy családi házba, ahonnan eltulajdonított egy mobiltelefont és egy laptopot.

A rendőrök P. Miklós elfogásakor megtalálták nála a lopott telefont. A férfit mindkét ügyben gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.    

 

<< Vissza az előző oldalra