100 méterrel jutott messzebb

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a nőt, aki feltört egy autót Józsefvárosban.

Egy nő 2019. július 22-én délután Budapest VIII. kerületében, a Korányi Sándor utcában egy parkoló autó – résnyire nyitott – ablakát lenyomta, majd kinyitotta az ajtaját. Az elkövető átkutatta a gépjárművet, és ellopott egy kihangosítót, valamint iratokat.

Az egyik kapualjból egy szemtanú látta a bűncselekményt, és közben értesítette a rendőröket, akik pár perc alatt a helyszín közelében – 100 méterrel arrébb – elfogták a gépkocsifeltörőt, a 27 éves K. Alexandrát. A rendőrök a nőnél hiánytalanul megtalálták az ellopott tárgyakat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói K. Alexandrát lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra