A negyedik rabló is rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rablás negyedik gyanúsítottját is őrizetbe vették.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három helyi lakos és egy őrtilosi férfi ellen.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a nagykanizsai Vásárcsarnok egyik kijáratánál 2018. január 31-én 9 óra 27 perckor egy idős nőt fellökött három ismeretlen fiatal, a földön fekvő sértettől elvették a táskáját, majd elszaladtak. Az asszony a rablás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A zalai nyomozók széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, aminek eredményeként még aznap elfogtak három férfit, majd őrizetbe vették őket. A negyedik őrtilosi 27 éves társukat pedig 2018. február 1-jén fogták el, majd gyanúsítotti kihallgatását követően 15 óra 15 perckor őrizetbe vették. A rendőrök kezdeményezték a negyedik férfi előzetes letartóztatásának indítványozását is.

 

<< Vissza az előző oldalra