A nő pénztárcát lopott, majd társa késsel fenyegetőzött

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A ferencvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik a Boráros téri aluljáróban ellopták egy vásárló pénztárcáját, majd a férfi egy késsel megfenyegette a sértett segítségére siető járókelőket.

A 31 éves budapesti M. Klaudia és a 49 éves esztergomi L. József 2018. január 1-jén 4 óra körül Budapest IX. kerületében, a Boráros téri aluljáróban kifigyelte, hogy az egyik büfénél miután egy nő vásárolt, a pénztárcáját a táskájába tette, de azon a cipzárt nem húzta be. Ekkor M. Klaudia odalépett és kikapta a nyitott táskából a pénztárcát, majd társával együtt elmenekültek.

A bűncselekményt két férfi is látta, akik a nő segítségére siettek és az elkövetők után szaladtak. A Gabona utca és a Liliom utca kereszteződésében utolérték a nőt és társát, akiktől visszakérték az ellopott pénztárcát. A nő ezután visszaadta, de a sértett készpénze már nem volt benne. Ezután a pénzt is vissza akarták kérni, de a szóváltás közben L. József elővett egy bicskát, és megfenyegette a nő segítségére siető két férfit. A sértett ezután hívta a rendőröket, akik a helyszínen elfogták a két elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói L. Józsefet rablás bűntett, míg M. Klaudiát lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra