A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint több kilogramm fagyasztott terméket, cigarettát és táblagépet lopott el egy jászladányi házból.

Ismeretlen személy ment be egy jászladányi családi házba 2020. október 5-én, és a lakóépületből élelmiszert, dohányterméket valamint egy tabletet lopott el. A bejelentést követően a rendőrök azonosították, majd elfogták és a Jászladányi Rendőrőrsre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A 24 éves gyanúsított kihallgatásakor elmondta, hogy nem tudott aludni, ezért ment el lopni, majd a tabletet eladta, a dohányt elszívta, az élelmiszert pedig megette. A nyomozók a táblagépet kutatás során az alkalmi vevőnél megtalálták és lefoglalták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség miatt folytat eljárást.

<< Vissza az előző oldalra