A rendőrök befejezték a nyomozást

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádat emelhetnek az élettársát bántalmazó és fogva tartó férfi ellen.

Zaklatás bűntett, súlyos testi sértés bűntett kísérlete és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt vettek őrizetbe a Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozói egy 37 éves férfit 2021. május 28-án. A gyanú szerint Sz. Zsolt 2021 áprilisától kezdődően több alkalommal bántalmazta és fenyegette élettársát közös lakásukban. A férfi többször bezárta a sértettet a házukba, de olyan is előfordult, hogy a konyhaasztal lábához bilincselve tartotta őt fogva közös otthonukban. A nő egy ismerősétől kért segítséget, aki értesítette a rendőrséget. A tatabányai egyenruhások 2021. május 27-én megjelentek a megadott tatabányai címen, ahonnan kijuttatták a sértettet. Másnap a Terrorelhárítási Központ munkatársaival tértek vissza a házhoz, ahol elfogták a bűncselekmények elkövetőjét.

Sz. Zsoltot a tatabányai nyomozók gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, kezdeményezésükre az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, amit a bíróság 2021. május 31-én elrendelt.

 

A Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Tatabányai Járási Ügyészség részére.

 

<< Vissza az előző oldalra