A rendőrök elfogták a lopással gyanúsítható nyírcsaholyi fiatalokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik tulajdonos megzavarta őket, ezért mindent hátrahagyva elmenekültek.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást L. M. 20 éves, L. N. 18 éves, és egy 15 éves nyírcsaholyi lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint a háromfős társaság tagjai 2020. július 6-án éjjel bementek két, egymással szomszédos nyírcsaholyi lakóingatlan udvarára, ahonnan segédmotoros kerékpárt, fűkaszákat, és kéziszerszámokat tulajdonítottak el, amelyeket a telkeket határoló földúton parkoló személygépkocsiba szándékoztak bepakolni. A bűncselekmény elkövetése közben az egyik tulajdonos megzavarta az elkövetőket, akik mindent hátrahagyva elmenekültek. A rendőrök a bejelentés után rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket elfogtak, a rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. A büntetőeljárás alatt a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.

<< Vissza az előző oldalra