A rendőrök holtan találták meg az eltűnt asszonyt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci nyomozók őrizetbe vették a nő élettársát, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta az asszonyt, hogy elhunyt.

A Miskolci Rendőrkapitányság körözési eljárást folytatott egy mályi nő eltűnése ügyében, aki otthonából 2020. szeptember 27-én távozott el. Az asszony fia 2020. október 28-án jelentette be a rendőrségen, hogy édesanyja már egy hónapja nem jelentkezett.

A körözési eljárásban a rendőrök megállapították, hogy a nő vattai élettársához utazott, majd a további részletes vizsgálat során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi bántalmazta, amelynek következtében elhunyt.

A rendőrök a holttestet a település külterületén találták meg 2020. november 13-án a késő délutáni órákban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben, akit a nyomozók - kihallgatását követően - őrizetbe is vettek.

<< Vissza az előző oldalra