Állampolgári segítséggel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a kiskunhalasi rendőrök az iratokat bíróság elé állítási javaslattal átadták az ügyészségnek.

Kiskunhalason, a Szász Károly utcában 2018. október 27-én 9 órakor a járdán tolta a kerékpárját egy ismeretlen férfi, amikor - minden előzmény és szóváltás nélkül - a vele szemben gyalogló 67 éves asszonyt az úttestre lökte. Egy ismeretlen gépjármű azonnal meg is állt, és az abból kiszálló személy felsegítette a sértetett az útról. Az utcában sétáló család egyik tagja pontos személyleírást adott a kiérkező rendőröknek. A gyerekei pedig azzal segítették a járőrök munkáját, hogy a cselekményt követően  egy rövid útszakaszon követték a férfit, így a rendőröknek meg tudták mondani, hogy merre haladt az elkövető. A járőrök az információknak köszönhetően az egyik környező utcában igazoltatták a személyleírásnak megfelelő - ittas - férfit. A 25 éves helyi lakost garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a kiskunhalasi nyomozók.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a kiskunhalasi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal átadták az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra