Amíg egyikük táncolt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók elfogták a férfiakat, akiket lopás elkövetésével gyanúsítanak.

A rendőrségen egy férfi tett bejelentést 2018. november 26-án arról, hogy ismeretlenek ellopták a mobiltelefonját az irodájából. A debreceni nyomozók a helyszínre mentek és adatgyűjtést végeztek, valamint tanúkat hallgattak meg, majd a beszerzett információk alapján azonosították a feltételezett elkövetőket.
A rendőrök 2018. december 5-én 8 óra körül elfogták és előállították a két férfit, akiket lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgattak.
A nyomozás adatai szerint a 23 éves L. István és a 45 éves B. Levente november 25-én 10 óra körül bementek a Debrecen, Bocskai téren található egyik épületbe, ahol szólt a zene. Egyikük elkezdett táncolni, hogy elterelje a figyelmet, amíg a másik férfi bement az irodába és ellopta a mobilt, majd távoztak a helyszínről.
Mindketten beismerő vallomást tettek. A rendőrök a gyanúsítottaknál tartott kutatás során megtalálták a sértett készülékét, amelyet visszaadtak neki.
A két hosszúpályi lakossal szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja a nyomozást.

<< Vissza az előző oldalra