Autókat tört fel a II. kerületben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki azért törte be két autó ablakát, hogy a járműben hagyott táskákat ellopja.

Egy férfi 2019. május 13-án Budapest II. kerületében betörte egy parkoló autó ablakát, és ellopta az ülés előtt hagyott táskát, a benne lévő pénztárcával, bankkártyákkal és személyes iratokkal együtt. Két és fél hónappal később a férfi újra feltört egy autót a kerületben. Ekkor egy laptoptáskát lopott el, szintén a benne levő pénztárcával és személyes irattal együtt. Az elkövető a két lopással közel 150 ezer, a járművek rongálásával pedig több mint 200 ezer forint kárt okozott.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a 44 éves budapesti S. Györgyöt, és 2019. szeptember 2-án délután csepeli lakcímén elfogták. A rendőrök a férfi autóját lefoglalták.

A II. kerületi nyomozók S. Györgyöt őrizetbe vették és kétrendbeli lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra