Autókat tört fel, elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök negyedórán belül elfogták azt az ózdi férfit, aki két parkoló gépkocsiból is lopni akart.

Egy veszprémi lakótelepről érkezett bejelentés a rendőrségre 2019. március 20-án késő este, hogy egy férfi betörte egy parkoló autó ablakát, letörte annak egyik ajtókilincsét, benyúlt az utastérbe, de abból már nem vett ki semmit, mert a tulajdonos tetten érte és üldözőbe vette. A kiérkező járőrök a város határában, az Észak-keleti útgyűrű melletti erdős részbe menekült elkövető felkutatására indultak. A férfit negyedórával később elfogták, előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki.

Az intézkedő rendőrök a helyszín környékének átvizsgálása során egy megrongált furgont is találtak, melynek utastere és rakterének több ablaka, továbbá egyik külső visszapillantó tükre is be volt törve. A helyszíni szemle során a személygépkocsi mellől, továbbá az elkövető menekülésének útvonaláról különféle szerszámokat, fogót és egy vascsövet is lefoglaltak.

A 35 éves ózdi férfi ellen kétrendbeli lopás kísérlet vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás. Az általa okozott rongálási károk megközelítik a százezer forintot.

<< Vissza az előző oldalra