Az igali rendőrök befejezték a nyomozást és bíróság elé állítást javasoltak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett házára szerelt kamera buktatta le a betörő házaspárt Büssüben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az akkor még ismeretlen tettesek 2021. november 24-én késő este betörtek egy büssüi ingatlanba, ahonnan többek között laptopot, motoros fűrészt, tartós élelmiszereket és dohányt tulajdonítottak el. Az adatgyűjtés során a kamerafelvételek elemzését követően a rendőrök látókörébe került egy helyi házaspár, akiket másnap elfogtak és előállítottak az Igali Rendőrőrsre.

A nyomozók a 47 éves férfit és az 52 éves asszonyt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök a gyanúsítottaknál tartott házkutatások alkalmával az ellopott dolgok jelentős részét megtalálták, amiket visszaadtak a sértettnek.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra