Balesetet okozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök vádemelést javasolnak egy 32 éves tápiószentmártoni férfival szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint V. Sándor 2017. augusztus 20-án 10 óra 45 perckor egy Suzuki típusú személygépkocsival közlekedett a 3116-os számú úton, Tápiószentmárton felől Cegléd irányába. A sofőr az út 4. kilométerszelvényében egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a gépjármű felett, majd az úttestről lehaladt, megpördült és a vízelvezető árokban a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a Suzuki utasa nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az ügyben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a gépkocsi utasának a balesettel összefüggésben maradandó fogyatékosságot eredményező sérülése keletkezett.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 32 éves férfival szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a járási ügyészségnek megküldte.

"

"

"

<< Vissza az előző oldalra