Baltával verte szét a szomszéd padját

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy 16 éves külsővati fiatal ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2019. június 20-án a kora délutáni órákban érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Külsővaton egy helyi fiatal fejszével szétverte a szomszédja padját, ami a háza előtt, az utcán állt. A helyszínre érkező rendőrök otthonában igazoltatták a 16 éves fiút, majd előállítottak a Pápai Rendőrkapitányságra, és a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövető beismerő vallomást tett, melynek során elmondta, hogy konfliktusba keveredett a mellette lakó idős férfival, ezért mérgében magához vette az udvarukban lévő favágó fejszét, majd azzal szétverte a szomszédja által készített padot.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pápai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra