Befejezték a nyomozók a pesterzsébeti emberölés ügyét

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 2019 áprilisában a helyszínen elfogták az elkövetőt, aki egy XX. kerületi parkban megölt egy férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. április 20-án 22 óra 13 perckor érkezett bejelentés, amely szerint Budapest XX. kerületében, a Pázsitos sétányon verekedés van. A perceken belül kiérkező járőrök a feltételezett elkövetőt, az akkor 33 éves, budapesti H. Istvánt a helyszínen elfogták, és a sérült férfihez mentőt hívtak, de a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztály kollégái a nyomozás során megállapították, hogy a férfi 2019. április 20-án délután egy soroksári szállón szidalmazott és lökdösött egy lakót, majd többször megpróbálta megütni. Aznap este H. István egy pesterzsébeti parkban szóváltásba keveredett a későbbi sértettel is, akit többször megütött, majd egy tapétavágó késsel megvágott.

Az életvédelmi nyomozók a 33 éves férfit garázdaság vétség és emberölés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. H. István azóta is letartóztatásban van.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra