Beszállt a vitába, gyanúsított lett belőle

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak egy mindszenti férfival szemben, aki édesanyja élettársát bántalmazta. A sértett súlyos sérülést szenvedett.

A megalapozott gyanú szerint a 24 éves férfi 2018. március 8-án 21 óra körül Mindszenten sétált, és elhaladt a ház előtt, ahol anyja és élettársa él. A ház elé érve hangos vitát hallott, ezért bemászott a kerítésen és berontott a házba, ahol az asszony és párja veszekedtek.

A gyanúsított mindenféle előzmény és szóváltás nélkül a sértettre támadt, akit többször ököllel arcon ütött, majd a földre eső sértettet többször megrúgta. A férfi a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett.

A gyanúsítottat előállították és kihallgatták, melynek során a bűncselekmény elkövetését beismerte. Vele szemben súlyos testi sértés miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.

<< Vissza az előző oldalra