Bordélyházat üzemeltettek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök két férfit és egy nőt fogtak el egy hegyeshalmi éjszaki bárban.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. nyarán arról, hogy az egyik hegyeshalmi éjszaki bárban bordélyház működik. A rendőrök nyomozást indítottak, majd adatgyűjtéseket és tanúkutatásokat végeztek. Ennek során megállapították, hogy a bejelentésben szereplő bárban valóban dolgoznak prostitúciós tevékenységet folytató lányok, akik 50 vagy 100 Eurós összeg ellenében, szexuális szolgáltatást nyújtanak az oda betérő és ezt igénylő vendégek részére. A fenti összeget a vendégek nem a prostituáltaknak, hanem a bár pultjában dolgozó személyeknek adták át, akik – a nyomozás adatai szerint - tisztában voltak a kifizetett összegért nyújtott szolgáltatással. A pénz befizetését követően a vendég és a prostituált a bár felső szintjén lévő szobák egyikébe vonult vissza a pásztorórára.

A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók 2019. október 18-án az éjszakai órákban – rendőrségi akció keretében – egy 53 és egy 52 éves győri férfit, valamint egy 23 éves Győr környéki nőt fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatók voltak a bűncselekmény elkövetésével. Mindhármukat előállították a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra, ahol bordélyház fenntartásával, vezetésével, anyagi eszköz szolgáltatásával elkövetett prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A rendőrkapitányság előterjesztést tett mindhárom gyanúsított Cs. A. Lajos, H. Tibor és H. Daniella letartóztatásának indítványozására.

1

2

 

 

<< Vissza az előző oldalra