Bottal ütötte testvére autóját

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három testvér verekedett össze egy hipermarket parkolójában Pécsett.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen a három testvér ellen, akik 2017. szeptember 20-án 11 óra 30 perckor verekedtek össze egy pécsi bevásárlóközpont parkolójában. A megalapozott gyanú szerint a 18 éves pécsi férfi a parkolóban találkozott össze 23 és 26 éves bátyjaival, akikkel veszekedni kezdett, majd össze is verekedtek. A verekedés során a három férfi kölcsönösen ütlegelte egymást, majd a 18 éves férfi egy bottal egyik bátyjának az autóját is megrongálta, amelyben közel 130 000 forint kár keletkezett.

A verekedés résztvevőit a rendőrök Pécsett, a Finn utcából állították elő, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. 

A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.  

<< Vissza az előző oldalra