Egy éjszaka, hat bűncselekmény

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök egy 23 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint Gyálon követett el egyetlen éjszaka alatt hat vagyon elleni bűncselekményt.

A Dabasi Rendőrkapitányságon indult eljárás lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy budapesti férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a 23 éves gyanúsított 2019. április 6-ára virradó éjjel Gyálon hat esetben követett el lopást, vagy annak kísérletét. Két ingatlan udvaráról egy-egy kerékpárt lopott el, egy melléképületbe betört, innen egy gázpalackot vitt magával, egy nyitott állapotban parkoló autóból ruhaneműt és műszaki cikkeket vett ki, továbbá egy utcán álló teherautót feltört, valamint ennek közelében, egy udvaron álló gépkocsit is megkísérelt feltörni a férfi. Utóbbi eset alkalmával, az előzőleg feltört tehergépkocsi tulajdonosa tettenérte és a helyszínen visszatartotta a férfit a rendőrök kiérkezéséig.

A dabasi rendőrök adatgyűjtést követően, őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét, majd előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amelyet a Dabasi Járásbíróság 2019. április 8-án elrendelt.

 

 

<< Vissza az előző oldalra