Éjszakai ámokfutó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök fél napon belül elfogták a több bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható helyi férfit.

 

Egy kecskeméti autómosó tulajdonosa tett 2018. szeptember 10-én bejelentést a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, mert ismeretlen tettes a mosó pénzváltó berendezését az előző éjszaka eltulajdonította. A történteket a reggel munkába érkező alkalmazott észlelte.

 

A nyomozók ellenőrizték a közelben lévő térfigyelő és biztonsági kamerák felvételeit, amelyek segítségével kiderült, hogy egy tehergépjármű hajtott bele az automatába, amely megrongálódott. A sofőr ez után magához vette a berendezésben elhelyezett pénzkazettát, majd elhajtott.

 

A rendőrök a felvételek segítségével eljutottak az autó tulajdonosához, aki elmondta, hogy a járművét az egyik alkalmazottja – a cég 27 éves biztonsági őre – még az éjjel engedély nélkül elvitte, és azóta az autó nem került elő.

 

Az egyenruhásoknak az adatgyűjtés során az is tudomására jutott, hogy a kocsit hajnalban a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi egy üzemanyagtöltő állomáson megtankolta, majd fizetés nélkül távozott.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság forrónyomon üldöző csoportjának munkatársai széleskörű kutatást végeztek a kecskeméti férfi megtalálása érdekében, amely végül eredménnyel járt, mert az elkövetőt 2018. szeptember 10-én 14 óra 10 perckor Lajosmizsén elfogták. A jármű Méntelek külterületén, egy elhagyatott részen került elő.

 

J. Norbertet jármű önkényes elvétele bűntett és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a kecskeméti nyomozók, majd őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

<< Vissza az előző oldalra