Ékszerboltokban rabolt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Személyleírás alapján a Készenléti Rendőrség munkatársai felismerték és elfogták azt a 36 éves budapesti férfit, aki két ékszerboltban is rabolt Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-Irányítási Központjába 2018. május 4-én 10 óra 36 perckor érkezett bejelentés, miszerint Budapest XIII. kerületében, egy Váci úti ékszerboltban egy férfi késsel megfenyegette az eladót, és elvitt két nyakláncot, valamint egy karkötőt.

Személyleírás alapján 11 órakor a Nyugati téri aluljáróban a Készenléti Rendőrség munkatársai felismerték és elfogták azt a 36 éves budapesti férfit, akit korábban egy másik rablás miatt már köröztek. A rendőrök D. Tibort előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ruházatában pedig megtalálták a Váci útról elrabolt ékszereket, valamint a kést is.

A gyanú szerint a férfi 2018. április 24-én a délelőtti órákban Budapest IX. kerületében bement egy Ferenc körúti ékszerüzletbe, ahol az eladót egy késsel megfenyegette és ékszereket követelt. Az eladó határozott fellépésével a rablást megakadályozta, így a férfi akkor üres kézzel menekült el a helyszínről.

A ferencvárosi nyomozók D. Tibort rablás elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

<< Vissza az előző oldalra