Elégették a zsákmányt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai elfogtak egy mindszenti párt, akik kifosztották idős ismerősüket és úgy akartak megszabadulni a bizonyítékoktól, hogy azokat elégették.

A rendőrségre 2021. július 19-én érkezett bejelentés, hogy egy mindszenti ingatlanba ismeretlenek az éjjeli órákban behatoltak, majd az alvó sértettől eltulajdonították kézitáskáját, amelyben, több mint egymillió forint készpénzt és karórát tartott.

Az elvégzett adatgyűjtések és kihallgatások eredményeként látókörbe került a 61 éves férfi és annak 52 éves élettársa, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A nyomozók a feltételezett elkövetők lakóhelyén kutatást tartottak, amely során a ház kandallójában összeégve megtalálták a sértett eltulajdonított táskáját és a karóráját. A rendőrök az ingatlanban lefoglaltak, mintegy nyolcvanezer forint készpénzt is.

A párost a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Ellenük kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

<< Vissza az előző oldalra