Elfogták a fogyasztót és a terjesztőt is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kábítószergyanús anyagot foglaltak le Békéscsabán egy személygépkocsi utasától és elfogták azt a férfit is, aki a gyanú szerint eladta neki a fehér port.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2016. április 5-én 15 óra 15 perc körüli időben Békéscsabán, a Békési úton megállítottak egy személygépkocsit, amelynek ellenőrizték a vezetőjét és utasát. A két férfi igazoltatása után az autó átvizsgálásakor a jobb első ülés előtt a padlólemezen egy nylon zacskóban kábítószergyanús fehér port találtak, amely a rendelkezésre álló adatok szerint a jármű utasáé volt. A fehér por az elvégzett gyorsteszt alapján mefedront tartalmaz, amely kábítószernek minősül, ezért a 30 éves vésztői férfit előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra. Az előállítást követően a nyomozók Sz. H-t kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A rendőrök 2016. április 5-én 20 óra körül házkutatást tartottak egy békéscsabai lakóházban is, ahol több százezer forintot, valamint egy digitális mérleget találtak és foglaltak le. A nyomozás adatai alapján az ott lakó 38 éves férfi adta el a kábítószert Sz. H. részére, ezért őt is előállították a kapitányságra. A Bűnügyi Osztály nyomozói L. Z-vel szemben kábítószer-kereskedelem vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak, akit a gyanúsítotti kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök a lefoglalt kábítószergyanús anyagot szakértővel vizsgáltatják meg.

 

<< Vissza az előző oldalra