Elfogták a kokainbárót

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A férfi lakásában 43 millió forint értékű drogot találtak a rendőrök.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat M. Ferenc 53 éves dunakeszi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi Budapest és Pest megye területén árult kábítószert. A KR NNI munkatársai 2019. február 27-én összehangolt akciót szerveztek a férfi elfogására. A nyomozók az után fogták el M. Ferencet, hogy különböző helyszíneken három férfinak is értékesített drogot. Az akció keretében az eladót és három vásárlóját is intézkedés alá vonták, utóbbiaknál csekély mennyiségű kokaint találtak a rendőrök.

A kereskedő otthonában megtartott kutatás alkalmával bruttó 2168 gramm kábítószergyanús anyagot, valamint a porciózáshoz és értékesítéshez szükséges eszközöket (mérleget, kést, kanalat, hígító-, és csomagoló anyagot) találtak. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain, amely – súlya alapján – meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 43 millió forint.

A rendőrök az 53 éves férfitól lefoglaltak még 5,2 millió forint készpénzt, valamint egy nagy értékű luxusautót is.

A KR NNI munkatársai a három fogyasztót kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, az eljárás során valamennyien szabadlábon védekeznek. M. Ferencet a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

<< Vissza az előző oldalra